Salátaszezon


Kísérleteket végzünk a galgahévízi ökokörben, szezonális, helyi, bio zöldségek, maradéktalan felhasználására.

Az ökökör egy olyan közösségi tanulócsoport és program, ahol közösen keressük a választ a legaktuálisabb, felelős táplálkozással, bolygóbarát beszerzéssel és zöld konyhával kapcsolatos kérdésekre. Együtt tanulunk, fejlődünk, nyitunk új ízek, receptek és megoldások felé.
Így történt, hogy egy hónapja elkezdtünk zöldségdobozt rendelni a Zsámboki Biokertből, majd hamarosan a Vasárnapi Maci piacon is árulhattunk szépséges zöldjeikből, volt endívia mix, tölgy és lollo, fejes saláták, koriander, spenót.

Igen ám, de maradt a terményekből bőven, pedig volt keletje. Gondoltunk hát egyet és felkutattuk a legjobb salátás recepteket.

Salátaleves

Hozzávalók: 5 dkg füstölt szalonna, 2 fej saláta, 2-3 fej hagyma, 5-6 szem, burgonya, fokhagyma ízlés szerint, 5 dl csontleves, 2 dl tejszín, só, bors

A leveshez a szalonnadarabokat felkockázzuk, majd a felaprított hagymával együtt pirítjuk. Amíg készül, adjuk hozzá a fokhagymát, egy kevés alaplevet és vizet a fazék feléig. 5-6 percre hagyjuk magára a levesalapot. Majd pedig következik a legfontosabb alapanyag: a saláta. A folyamat közben, ha időnk engedi, serpenyőben, egy kevés olajon pirítsunk chipset a sonkaszeletekből. Visszatérve a leveshez erősíthetjük az ízét fokhagymával, sóval, borssal és almaecettel. Utolsó fázisban kerül a levesbe a tejszín. Ha az elkészült levest leturmixoljuk, még a gyerekek is megeszik 🙂 Nekünk tetszett így, ezért nem pépesítettük, és növényi tejszínnel készítettük. (recept forrása: Borbás Marcsi)

Grillezett saláta narancsos csirkével

Hozzávalók:
2 db csirkemellfilé (2 db/600 g), só, bors, 3 ek olaj,
A narancsos raguhoz:
2 fej hagyma (2 fej/220 g), 4 gerezd fokhagyma, 2 ág kakukkfű, 100 ml alaplé vagy víz, 2 db narancs, 1 tk balzsamecet, 1 ek méz, só, vaj
A salátához: 4-6 fej saláta, 2 ek majonéz, 30 g sózott pörkölt kesudió (aprítva)

A csirkemelleket alaposan sózzuk, borsozzuk, majd az olajon, erős lángon alaposan kérgesítjük egy serpenyőben. Ezután egy tepsire tesszük, és 190 fokos sütőben 22 percig sütjük, majd kivesszük, és 10 percig pihentetjük.

A narancsos raguhoz a csirke sütéséhez használt serpenyőbe szórjuk a félfőre vágott hagymát és a szeletelt fokhagymát, majd közepes lángon megpirítjuk, közben beledobjuk a kakukkfüvet is. Felöntjük az alaplével és az egyik narancs kifacsart levével, beleszórjuk a másik narancs peelerrel lehúzott héját és kifilézett húsát, majd 4-5 perc alatt összepároljuk. Ízesítjük a balzsamecettel és a mézzel, ha szükséges, ízlés szerint megsózzuk, végül a vajjal fényesre keverjük.

A salátát megmossuk, majd félbe- vagy negyedbe vágjuk, és a vágott felét megkenjük a majonézzel. Erős lángon, 3-4 perc alatt meggrillezzük egy serpenyőben, és tányérra szedjük. A pihentetett csirkemellet felszeleteljük, meglocsoljuk a narancsos raguval, és a saláta mellé tálaljuk, amit megszórunk kesudióval. (recept forrása: Streetkitchen)

Spenótos gnocchi kevert salátával

Így készült…

Hozzávalók: fél kg krumpli, liszt amennyit felvesz (kb. 20 dkg), 1 tojás, 1 tk só, Szószhoz: spenót, vaj, fokhagyma, növényi tejszín, só.

A krumplit héjában puhára főzzük. Ha megfőtt, hagyjuk langyosra hűlni, és lehúzzuk a héját. Krumplinyomón áttörjük, deszkára tesszük, hozzáadjuk a lisztet és a tojást. Összegyúrjuk, ha nagyon ragad, adunk hozzá még egy kis lisztet. A tésztából két centi átmérőjű rudakat sodrunk, és ujjnyi kis darabokat vágunk belőle. A gombócokat egy villával bordásra mintázzuk. A megformált párnácskákat lisztezett konyharuhán várakoztatjuk. Vizet forralunk, sózzuk, és beledobáljuk a gombócokat. Amikor a lobogó víz felszínére feljönnek – ez kb. 2-3 perc – ki is halászhatjuk őket és rögtön a már előkészített mártásba forgatva tálaljuk. A mártás még egyszerűbb: spenótot vajon megfonnyasztjuk, fokhagymával, sóval, borssal, tejszínnel ízesítjük, ha akarjuk pürésítjük, ha nem, nem 🙂 (recept forrása: Laczi-Bidiga Ági) A salátához volt finom öntet, ha megszerzem a receptjét, hozom azt is!

És így fogyott el…

Érdemes tehát a salátára is úgy tekinteni mint sokoldalú, szezonális alapanyagra, melyet nem csak a tojásos nokedli mellé tálalhatunk, ecetes öntettel, bár úgysem rossz 😉

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?