Hordozásra születtünk

Utódnevelésünk típusa szerint –a fészekhagyó, fészeklakó mellett – a hordozók csoportjába tartozunk az állatvilágban is. Az emberbaba sokkal korábban kénytelen megszületni, mint „szeretne”. Óriási, okos buksija miatt nem tud 9 hónapnál tovább méhen belül fejlődni, hiszen nem tudnánk megszülni. Idekint kell tehát biztosítanunk számára az „elveszett boldogságot” ringatással, bőrkontaktussal, melegséggel, igényeinek azonnali kielégítésével. Az ember evolúciósan kőkorszaki lelkületű, az azóta eltelt pár ezer év nem hagyott nyomot utódainkon. Számukra, tehát ha magukra hagyják (külön szoba, kiságy, csend…) az egyet jelent a pusztulással ezért sírnak olyan vigasztalhatatlanul, ha nincsenek ölelő, védelmező karjainkban és nem táplálkozhatnak kedvükre. A baba veleszületett reflexei is azt támasztják alá, hogy a hordozás szükséglete, nem valami új keletű hobbi.

A méhen belül kialakuló fogóreflexe már születéskor annyira fejlett, hogy a kezébe adott tárgyat megragadva akár fel is emelhető. Ugyancsak fontos veleszületett adottság a Moro által leírt átkarolási reflex. Megemlítendő még az ún. tónusos lábfogó reflex, amikor a talp érintésével az ujjak behajlanak. Ha hónaljánál fogva felemelünk egy csecsemőt, lábait felhúzva felveszi a hordozó pózt.

Megfigyelhetjük, a hátán fekvő csecsemő, különösen, amikor alszik, alkarját behajlítja, kezét vállmagasságban tartja, tenyere lazán bezárul. Hermann Imre a csecsemők jellegzetes tartását vizsgálva megállapította: ez a helyzet olyan, mint a majomcsecsemőé, amikor anyja szőrzetébe kapaszkodik. Az emberré válásnak abban az időszakában, amikor az ember őse még fán élt csecsemőjét csak úgy hordozhatta, ha az kapaszkodott belé, különben elpusztult. Az embernél ezeknek a reflexeknek ma már nincs létfenntartó szerepe azonban még mindig működnek, éppen abban az időszakban (az első hónapokban), amelyben egykor élettani jelentőségük volt. A hordozást hormonálisan is támogatja szervezetünk. A szülés kapcsán elhíresült oxitocin tulajdonképpen a kötődés hormonja. Érintés hatására termelődik mind a hordozott, mind a hordozó személyben. Hatására nő a bizalom, csökken a félelem, stresszoldó, immunrendszer erősítő, tejelválasztást segítő csodacucc.

A csípő fejlődéséhez szükséges optimális tartás is megvalósul a helyes hordozás során. Gondoljunk csak a csípőficam kezelésére szolgáló eszköz által biztosított tartásra. A térdek a köldök magassága fölé húzva kb. 90 fokos terpeszben. A gerinc fejlődésének támogatása is teljesül a baba életkorának és mozgásfejlődésének megfelelő hordozóeszközben mely megtámasztja a gerincét, nyakát, fejét.

A babák idegrendszerét a mozgás, a látás, a hallás és a tapintás ingerei fejlesztik, ha azok megfelelő mértékben, nem túlzottan hatnak a babára. Hordozás közben lehetőségünk van mindezeknek „kitenni” gyermekünket miközben mértékét ő maga határozza meg, hiszen hozzánk bújhat, elalhat, szophat, ha úgy érzi elfáradt vagy elege lett.

A hordozás tehát megalapozhatja az egészséges testi és lelki fejlődést, az igényei kielégítésével. Azzal, hogy folytonos kapcsolatban vagyunk gyermekünkkel, azt az ősbizalmat alakítjuk ki benne, mely elkíséri egész életében. Bátran fedezi majd fel a világot, hiszen megszokta, nincs mitől félnie, meleg, biztonságos és szeretetteljes hátországához bármikor fordulhat, onnan táplálékot, feltöltődést, támogatást kap.