Slow Maci slow


Ez itt a slow MACI, avagy miért nem vagyunk állandóan nyitva és miért nincs kóla? I. rész

Gyakran ismételt kérdéseknek is nevezhetjük a fentieket, és most igyekszünk is megválaszolni. 

2021 nyarán, egy nagy felújítás után nyitottuk meg újra, családi, baráti segítséggel a GAIA Panziót és a Macikávé Bisztrót, mely egy játékos, vidám, vendégszerető vendéglátó hely szeretne lenni, gyerekeseknek.

Ezt nyugodtan lehet érteni így is, úgy is 😉

Fontos volt, hogy az “üzlet” ne menjen a családi életünk rovására – ment, de erről később -, hogy felnőttként is együtt tudjunk lenni másokkal, és a gyerekeink is jól érezzéki magukat amikor dolgozunk.

Igen, itt csak mi dolgozunk, ez egy kis családi vállalkozás.

Legtöbbször én, nagyobb eseményeken férjjel, húggal és sógorral, ha szükséges nagyival és alkalmi segítséggel oldunk meg mindent. 

Az első 2 hónapban heti 6 napot voltunk nyitva, ezért reggeltől estig bent voltam. 

A gyerekeimet akkor láttam, ha bejöttek játszani, medencézni, a férjemet ekkor sem, mert próbált ilyenkor gyorsan elintézni pár e-mailt, telefont.

Nem voltunk nyaralni, ami nem akkora gond, de pihenéssel, közös kikapcsolódással sem sok időt tudtunk tölteni.

Októberre elfáradtunk, szerettünk volna kicsit lassítani. Tudtuk, hogy a vendéglátás ilyen, de úgy éreztük mi egy speciális, talán nem is létező ágazatát igyekszünk művelni, amely nem feltétlenül az üzleti növekedésről szól.

Újraterveztünk: hétvégén, rendezvények és egyéni foglalások idején voltunk/ vagyunk nyitva.

Kicsit izgultunk, mit szólnak ehhez a vendégek, de egész jól értettétek ezt a rendszertelen rendszert.

2022-ben újult erővel kezdtük tervezni az évet, hogy legyünk nyitva? Minden nap? Vegyünk fel még munkaerőt? Oké, de akkor megint nem látjuk egymást.

Legyen napi menü, kiszállítás? Próbáltuk… nem akarunk az olcsó menük piacára betörni.

Csináljunk esküvőket?

Csináljuk! Sajnos nem éreztük jól magunkat a kólával díszített asztalok között, hiába próbáltuk ellensúlyozni mosható szalvétával és újrahasznosított dekorációval a hatást. És hát uram bocsá’ mi is jól akarjuk érezni magunkat. Azt gondoljuk, ha van idő és tér az ilyen eseményeken is az emberi kapcsolódásokra, (vendég és vendég, valamint vendég és vendéglátós között is) az feldobja a hely hangulatát és a kiszolgálás minőségét is.

Emberi léptékű esküvőket szeretnénk. Álmunk, hogy a társadalmi konvenciók, az elvárások ne kényszerítsék bele az ifjú párt egy gyorsított felvételbe (rohanás a fodrászhoz, fotózkodni, vacsorázni, átöltözni…), vendéglátás szempontjából is pazarló és hulladéktermelő eseménybe. Mi szeretnénk, hogy ez a nap nélkülözze a cordon bleut, a lufit és az aranyesőt a szép kis házra, jaaaj.

Természetesküvőket szeretnénk befogadni.

Az olyan amilyennek szeretnétek: laza, kedves, lassú, halk, rét illatú, madárdalos, gyertyalángos, grillfüstbe burkolt naplementés…

Rövidesen betegeskedés szakított ki minket a tervezgetésből, és volt idő átgondolni, még inkább ízlelgetni:

Milyenek lennénk, ha slow-k lennénk?

Mi lenne ha mi ki is mondanánk, hogy nincs palackos víz és üdítő, papírszalvéta ésatöbbi? Mi lenne, ha mi ezt tényleg felvállalnánk. Egészen?

Egyébként is izgat bennünket, hogyan lehetne jobb a világ, mit tehetnénk azért, hogy legalább a szűkebb környezetünkben pozitív változásokat idézzünk elő. Szeretjük az inspiráló közegeket, embereket, helyeket, ahol valami pezsdül, változik, új megoldások születnek…

Azt gondoljuk segítőkészek, proaktívak, vendégszeretőek vagyunk, és bármennyire hülyén hangzik egy kisvállalkozótól, elsősorban nem a pénzt akarjuk “kivenni” a vendégek zsebéből, hanem tényleg szeretnénk, ha minden tekintetben JÓL éreznék magukat, miközben mi is élvezzük a vendéglátást.

Szeretjük megismerni a vendégek igényeit, az embert, a fáradt szülőt és komolyan venni a gyerekeket is.

Hiszünk benne, hogy egy elérhető, slow értékeken alapuló vendéglátás nem lehetetlen. Szeretünk beszélgetni, barátkozni veletek.

Nemcsak szolgáltatást szeretnénk eladni, hanem élményt. Mennyiség helyett a minőségre koncentrálni.

Ezért nem bánjuk, hogy nincsenek (még) tömegek a vasárnapi piacunkon, mert mindenkivel tudunk váltani pár szót.

Szeretjük megmutatni a helyet, bemutatni a termékeket. Fontos nekünk a környezetvédelem – ezért nincs kóla – hosszú távra tervezünk, fenntartható módon, és nem a legolcsóbb utakat keressük.

Eszter

Leave a comment

Vélemény, hozzászólás?