🧠 Fejben tartom, tehát vagyok – Láthatatlan munka 2.

Nem tudom, nálatok ki tartja észben, hogy mikor kell új cipőt venni a gyereknek, ki fizeti be az úszást, mikor lesz az státuszvizsgálat, és hogy hova tűnt megint az a rohadt olló, vagy van-e a gyerek kedvenc sonkája a hűtőben, de nálunk én vagyok a családi központi idegrendszer, és ha jól sejtem nálatok Te.

Én vagyok a háttérben futó program, az “anya.exe”. ami soha nem áll le, mert ha lefagyna, mindenki meghalna éhen. Ismerős az algoritmus? „mit, mikor, kivel, hogyan, és mi lesz, ha nem…”

Egy anyaagy, fáradhatatlanul futtatja a családi szoftvert: tervez, átgondol, ütköztet, dönt, ellenőriz.

Közben persze mosolyogsz, intézkedsz, csomagolsz, és ha valaki megkérdezi, „mi jár a fejedben?”, csak annyit mondasz: „semmi” – mert nem tudod egy mondatban összefoglalni a logisztikai központot, ami a fejedben működik.

A tudósok ezt úgy hívják: kognitív házimunka és mi vagyunk ennek is a láthatatlan hősnői.

A férjem segít. Tényleg!
Bevásárol, ha adok listát, elviszi-elhozza a gyerekeket ha figyelmeztetem, hová, mikor és ha kész pakk amit vinni kell…

Azt mondja: „csak szólj, mit kell megcsinálni”.
Ez a mondat nagyjából olyan, mintha a Google-nek minden keresés előtt külön elmagyaráznád, mit jelent a „keresés”. Biztosan lenne eredmény, de lássuk be, sokszor több idő elmagyarázni a feladatot mint megoldani.

De nem akarok párkapcsolati területre kalandozni, sem a nők felé támasztott társadalmi elvárások útvesztőjébe bonyolódni.

🎒 Én inkább túlélő tippeket osztanék meg veled.
Mit tehetsz – egyszerűen?

Na nem azért, hogy bírj még tíz dolgot vinni, hanem hogy néhány pillanatra álljon le a rendszer. Az ilyen kis mikropihenők nem a hatékonyságnövelést szolgálják, ezek visszakapcsolódások a testedbe, a jelenbe, önmagadba.

☕ Ötperces „mikropihenők”

Tudtad, hogy az agyad már 5 perc lassítás után is másképp működik?
Nem kell hozzá gyertya, vagy hogy tudj meditálni.
Elég, ha csak megállsz.
Kinyitod az ablakot, belélegzed a levegőt, és nem csinálsz semmit, csak észreveszed, hogy még lélegzel.
Persze lehet ez egy séta a ház körül, egy korty meleg ital.

Ha ez már jól megy, jöhet egy nagyobb tett 🧡

🌿 Ölelő ösvények – közös séták másokkal, és a babáddal

Sok anya érzi, hogy szüksége lenne egy kis egyedüllétre, de közben ott a mellkasban az ismerős feszülés: „jó anya vagyok-e, ha most nem vagyok vele?”

Az Ölelő ösvények pont ezt oldják fel.
Ezek a babahordozós séták, (tapasztalt tanácsadóval, azaz velem) arról szólnak, hogy kimozdulj – más térbe, más ritmusba.
A baba rajtad/veled, ti ketten az erdőben, a tested mozgása ringatja és lelassít mindkettőtöket. És közben a csend – a „most tényleg itt vagyok” csendje.

Ott, a fák között, a beszélgetések valahogy mélyebbre mennek. Nem arról szólnak, ki mit nem csinált meg, hanem arról, hogy ki hogyan bírja, hogy néha nem bírja. És ez a mondat – „nekem most sok” –
nem panaszként hangzik el, hanem felszabadító sóhajként.

🧡 Miért fontos ez NEKÜNK – és miért annak a gyereknek is, aki velünk/mögöttünk jön?

Az a gyerek, aki ma látja, hogy „az anya/apa mindig viszi a rendszert”, de soha nem lép ki belőle, azt fogja gondolni, hogy ez az élet rendje.
De ha látja, hogy mellette is van kis szünet, kis „ösvény”, kis „leállás”, akkor megtanulja, hogy:

• nem szégyen azt mondani: „sok már”
• nem kötelesség csak túlélni – lehet megállni, megosztani
• az ember nem csak a feladat, hanem a lélegző szál a családban

És nekünk?
Nem tudunk mindent egyszerre tartani, de ha megtanulunk kiengedni/elengedni, az megtart bennünket.

Peacelove, Eszter

Erről is beszélni kell – ha már a legtöbb munkánk láthatatlan, legalább legyünk láthatók egymásnak. ❤️

Ha olvasás közben megmozdult benned valami, ne tartsd bent.

Tarts velem egy #ölelőösvényen
Sétálok és beszélgetek bárkivel, aki szeretne. Itt a faluban, az erdőben, a dombok között, vagy csak egy kerülővel a háztömb körül.

A séta közben kimondott nehéz szavak valahogy könnyebbek lesznek, picit elvisz belőle a szél, és ami marad azt sem kell egyedül cipelni.

#nemvagyegyedül